Az Erasmus-nak, mint projektnek az a célja, hogy rengeteg diákot jutasson különböző gyönyörű európai országokba, ahol fejleszthetik a eddig tanulthoz hasonló gyakorlati készségeiket, valamint megismerkedhessenek, más kultúrákkal, és egy másik országgal.
A 2022-es tanév nyarán a bolyais diákok egy részének lehetőségük nyílt ellátogatni Lengyelországba egy tanulói mobilitás keretén belül. A diákok két turnusba mentek Lengyelországba. Az első turnus június 12-e és 25-e között, a második turnus pedig július 17-e és 30-a utazott el Lengyelországba. Mindkét turnusban egyaránt részt vettek elektronika és informatika szakon tanuló diákok.
A Lengyelországi utazásról két cikket teszünk közzé, amelyből ez az egyik. A II. bejegyzés november 7-én lesz közzétéve, ezen a linken.
Ebben a bejegyzésben az I. turnus beszámolójáról és utazásáról lehet olvasni.
Odaút
Az utazás részünkről nem zajlott zökkenőmentesen. Vonattal mentünt, ami sajnos nem volt pontos, és időnként ki is fulladt, jópárszor át kellett szállnunk, majd késődélutáni órákban vártuk az esti vonatot egy állomáson. A lényeg, hogy nagyjából éjfélre megérkeztünk, és az eddigi kellemetlen élményeket, egyértelműen kompenzálták az ottani élmények.
Gyakorlat
A gyakorlatot három különböző helyszínen töltöttük. Voltunk egy iskolában, egy belvárosban található kis irodában, valamint az iskola közelében található kifejezetten informatikával foglalkozó irodában. A cél az volt, hogy lengyel diákokkal csapatmunkában készítsünk egy algoritmust, aminek célja, hogy innovációkat gyűjtsűnk egy weboldalról, kezelhető adatbázisba. A lengyel diákok sajnos nem tudtak angolul és sokaknak nem volt meg a kellő ismerete, ami nagyban lassította a munkát, de végül sekerült megvósítani a weboldalt, és bemutattuk egy nagy csoportnak, valamint egy lengyel tévécsatornán is szerepelt.
Az első hét
Az első héten volt talán a legérdekesebb az ország mivel még nem láttuk eddig, és nem nagyon voltak ismereteink vele kapcsolatban. A városnézés csodás volt a város gyönyörű habár kicsi de rendkívül meghitt és varázslatos. A legkedveltebb hely talán a Zabka nevű kisbolt, ami lépten nyomon megtalálható. Voltunk egy vezetett turistakörúton, játszottam a főtéren található zongorán, voltunk a város szökőkútjánál, este fényképeszkedtünk az állomás mögött, voltunk egy kis parkban, ahol meglepően közelről fotóztunk madarakat, miközben a gyönyörű kilátás mind a partról, mind a folyó felett átívelő hídról csodálatos volt. Páran elmentünk focizni, ellátogattunk a Lancut kastélyba, valamint este megnéztünk egy csodás lézershow-t a már előbb említett szökőkútnál. Vasárnap elmentünk egy tóhoz strandolni, ahol szintén sok élménnyel gazdagodtunk.
Második hét
A második héten páran elmentünk egy csokiboltba, Európa legnagyobb csokiboltjába, (ami persze az árakat nem teszi alacsonyabbá,) ellátogattunk a pincevárosba, voltunk minden délután workshop-okon, amik érdekesek voltak, de az előnyeit nem igazán láttuk, páran elmentünk focizni még egyszer búcsúzóul.
Visszaút
A hazaút szintén nem volt zökkenőmentes, de végül öt országot érintve, sikerült visszaérnünk Magyarországra.
Összesítés
Összességében remek élmények voltak egy remek helyen, és bárki, aki úgy érzi szívesen világot látna, és kimozdulna két hétre a nyáron, menjen el nyugodt szívvel jövőre.
A cikk folytatása itt található: https://idb.czh.hu/2022/11/bolyaisok-lengyelorszagban-ii-felvonas/