2023.09.12-én a 12.c osztály az Uránia Nemzeti Filmszínházban járt, ahol ingyenesen megtekinthette A nemzet aranyai című dokumentumfilmet. A program pályázatként volt meghirdetve (emiatt volt ingyenes), melyre az osztály osztályfőnöke, Stelczer Péterné Tanárnő nevezte osztályát. Másik kísérőtanárunk Mór Csaba Tanár úr volt. A program 13:30-kor kezdődött.

A film a magyar vízilabda-válogatott sikerkorszakát (1997-2008) mutatta be a játékosok, kommentátorok valamint az edző, Kemény Dénes szemszögéből. A filmet a Budapesti Klasszikus Film Maraton keretein belül vetítik. A program végén az akkori válogatott három tagjától (Fodor Rajmund, Märcz Tamás, Gergely István) hallhattunk kulisszatitkokat, illetve kérdéseket is fel lehetett tenni. A program hossza körülbelül 220 perc volt. Utána lehetett fotózkodni, illetve aláírókártyákat szerezni a jelenlévő játékosoktól.

Véleményem szerint ez egy nagyon jó dokumentumfilm volt, én legalábbis ennél még nem láttam jobbat.

A film plakátja

Hogy tetszett a bejegyzés?

Kattints a csillagokra az értékeléshez

Átlagos értékelés: 5 / 5. Értékelések száma: 6

Még senki nem értékelte ezt a bejegyzést. Legyél te az első!

Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments